Fekete Andor képviseli városunkat, megyénket, országunkat a Skóciában megrendezésre kerülő Spartan Race Európa-bajnokságon.
A Spartan Race Európa-bajnokságra készül Fekete Andor, megyénk egyik terep- és akadályfutója. A 25 éves fiatalember 3 évvel ezelőtt egy véletlennek köszönhetően ismerkedett meg ezzel a sportággal, és azóta visszavonhatatlanul beleszeretett. A (legalább) 25 kilométeres távokat különböző akadályok, például homokzsákcipelés, mászó fal, dárdadobás és kötélmászás nehezítik. Fekete Andorral kedden egyéves szponzori szerződést kötött a Complex Trade Kft.
"Azért támogatjuk Andort, mert sporttevékenysége embert próbáló, ő maga pedig keménykötésű, acélos fiatalember. Mi pedig tudjuk, hogyan kell bánni egy acéllal, ráadásul eszembe juttatta a katonaság éveit, ahol ugyanezeket mi is végig csináltuk, igaz, mi akkor nem "bulinak" fogtuk fel. Minden elismerésünk Andoré!" - mondta Nagy András, a Complex Trade tulajdonosa.
"A Spartan Race-ekre a fizikai erőnlét mellett a mentális felkészülés is nagy hangsúlyt kell hogy kapjon, ugyanis a pályákat a szervezők közvetlenül a megmérettetés előtt tervezik meg és alakítják ki, így a pontos pályakép ismeretlen a versenyzők előtt. A tavalyi világbajnokságon olyan körülmények voltak, hogy egy hipotermiás sokkot kaptam, és már jöttek értem, hogy lementsenek! Szerencsére összekaptam magam, és saját lábon teljesítettem a versenyt. Nagyon sokat számít ilyenkor, hogy kik állnak a versenyző mellett, kik biztatják. Most hatalmas lelki erőt ad, hogy a Complex Trade Kft. is mellém állt!" - mesélte Fekete Andor.